Megszűnt a járványügyi veszélyhelyzet
Június 1-től megszűnt a járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzet. Ezzel hatályát veszítette számos veszélyhelyzet idején hozott jogszabály. Teljesen érvényét vesztette pl.
Read moreJúnius 1-től megszűnt a járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzet. Ezzel hatályát veszítette számos veszélyhelyzet idején hozott jogszabály. Teljesen érvényét vesztette pl.
Read moreAz 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján egyesületek, szövetségek döntéshozó testületének ülése megtartható: tényleges személyes jelenléttel, elektronikus hírközlő eszköz használatával,
Read moreAz 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet szerint azok az alapítók, akik nem az alapítók gyűlésében gyakorolják az alapítói jogaikat, 2021.
Read moreMár több, mint négymillió ember kapta meg valamelyik vakcina első dózisát. Ezért május 1-én hatályba lépett a 194/2021 Korm. rendelet,
Read moreA járványhelyzet miatt sem állhat le a szervezetek működése. Számos civil szervezet a veszélyhelyzet idején is kénytelen változásbejegyzési, esetleg hiánypótlási
Read moreA járványhelyzet miatt ismét veszélyhelyzetet hírdetett a Kormány. A veszélyhelyzet idején az egyesületekenek is tilos olyan közgyűléseket, elnökségi, felügyelő bizottsági
Read moreAz 502/2020. Kormányrendelet minden egyesületnek lehetővé teszi, hogy ülés tartása nélkül hozzon határozatot a Közgyűlés. Ezt segítik az alábbikban közreadott
Read moreA járványhelyzet miatt ismét veszélyhelyzetet hírdetett a Kormány. A veszélyhelyzet idején az egyesületekenek is tilos olyan közgyűléseket, elnökségi, felügyelő bizottsági
Read moreBár már lehet üléseket tartani, a veszélyhelyzet utáni időszakra vonatkozó átmeneti szabályzás december 31-ig minden szervezetnek megengedi, hogy ülés tartása
Read moreA 102/2020. Kormányrendelet minden alapítványnak lehetővé teszi, hogy ülés tartása nélkül hozzon határozatot a kuratórium. Ezt segítik az alábbikban közreadott
Read more