Civil működés

Jelentkezés a SEEDS+ szervezetfejlesztő programra

Az Erste Alapítvány, az IFUA Nonprofit Partner és a SIMPACT idén is elindítja a SEEDS+ szervezetfejlesztő programot. A program a civil és egyházi szervezeteket segíti a működésük és hatékonyságuk fejlesztésében. Alábbiakban adjuk közre a szervezők felhívását. 

Kedves szervezeti vezetők és szenior kollégák!

Szeretettel hívunk benneteket az ERSTE SEEDS+ programba, mely egy különleges, több szakaszból álló, komplex szervezetfejlesztési program. Szakértői támogatással térképezzétek fel a szervezetetek előtt álló legfontosabb kihívásokat, határozzátok meg közösen a fejlődés irányait, és valósítsátok meg legfontosabb fejlesztéseket:

Április 18-ig kedvezményesen tudtok jelentkezni az első szakaszra. (Részletes információk elérhetők itt (PDF)

AZ ELSŐ SZAKASZ A SZERVEZETI DIAGNÓZIS (bootcamp és easy pitch) >>

HOGYAN MŰKÖDIK? Ez a kétnapos, személyes műhelymunka segít áttekinteni a szervezetetek legfontosabb kihívásait, lehetőségeit és fejlesztési irányait. Szakértői támogatással dolgozhattok a szervezetfejlesztés kulcskérdésein, és konkrét lépéseket határozhattok meg a következő időszakra. Az eredményeket pedig nekünk is bemutatjátok.

  • 2-4 fős csapatotokkal (minimum 2 fő/szervezet) vesztek részt a személyes, kétnapos műhelymunkán. Áttekintjük a legfőbb fejlesztési módszertanokat, szakértői támogatással kidolgozzátok a fejlesztési fókuszokat és meghatározzátok az első lépéseket.
  • A műhelymunka eredményeit megosztjátok a szervezet többi tagjával, hogy mindenki hozzátehesse a saját nézőpontját.
  • Végül egy rövid „easy pitch” keretében összefoglaljátok az eredményeiteket, amelyet személyesen vagy online is bemutathattok.

MIKOR ÉS HOL LESZ? A bootcamp egy kétnapos, személyes műhelymunka (2×1 nap), amelyet külön időpontban egy rövid, kb. 20-30 perces easy pitch bemutató követ. Az easy pitchen megoszthatjátok a bootcamp során kidolgozott fejlesztési irányokat és visszajelzést kaphattok. A jelentkezéskor (1) válasszatok egy bootcamp időpontot és helyszínt + (2) jelöljétek ki a hozzá tartozó easy pitch időpontját is:

  • 1. opció: Május 13-14. (2×1 napos személyes műhelymunka– BUDAPEST, Erste székház
  • Választható easy pitch  időpontok (kb. 2 órás idősávok): ha személyesen jönnétek: június 12. vagy 18.; ha online: jún.13. vagy 17.
  • 2. opció: Május 26-27. (2×1 napos személyes műhelymunka– DEBRECEN, KraftLab
  • Easy pitch személyes (Bp.!): jún. 12. vagy 18. vagy online: jún. 13. vagy 17.
  • 3. opció: Június 10-11. (2×1 napos személyes műhelymunka– BUDAPEST, Erste székház
  • Easy pitch személyes: jún. 18., online: jún. 17.

 

HOGYAN JELENTKEZHETEM? A program szakaszai egymásra épülnek, ezért érdemes most csatlakozni. Ha ezt a szakaszt kihagyjátok, a későbbi bekapcsolódás nem biztos, vagy csak korlátozottan lesz lehetséges.

  •  Jelentkezési határidő: április 18. (early bird díj), április 30. (normál részvételi díj)
  •  Regisztrációs űrlap a programra: LINK (A bootcamp és easy pitch időpontját is itt tudjátok majd kiválasztani.)
  •  Online információs alkalom (opcionális): április 14. (hétfő) 10:00-10:30, jelentkezés az infóalkalomra: LINK. (Teams linket email-ben küldjük a regisztráció után. Töltsd ki akkor is, ha nem tudsz részt venni, de megnéznéd felvételről.)

MENNYIBE KERÜL az első szakasz?

  • Early bird díj (április 18-ig): 7.000 Ft/szervezet.
  • Normál részvételi díj (április 30-ig): 10.000 Ft/szervezet.

Kérdésed van? Gyere el az online infó alkalomra, vagy vedd fel a kapcsolatot:
 katalin.dobak@nonprofitpartner.hu

A SEEDS+ program megvalósítói:  IFUA Nonprofit Partner és SIMPACT,  Támogatók: ERSTE Stiftung (Bécs) és Erste Social Banking (Magyarország)

 

Skip to content
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status