A civil szervezeti beszámolók letétbe helyezésével és közzétételével kapcsolatos fontosabb információk 2025.
A határidő:
A 2024. évről szóló beszámolók benyújtási határideje 2024. május 31.
Amenniben ez szükséges a beszámnoló korábbi időpontban is benyújtható.
A beszámoló benyújtásának módja
A beszámolót és közhasznúsági mellékletet
- elektronikus úton (személyes azonosítóval: Ügyfélkapu + vagy DÁP alkalmazás segítségével vagy Cégkapun keresztül) vagy
- papír alapon postai úton (1363 Budapest, Pf.24.), illetve
- papír alapon személyesen az OBH Ügyfélszolgálati Irodáján (1055 Budapest, Szalay u. 16.) lehet benyújtani.
Az elektronikus eljárásra kötelezett szervezetek (pl. közhasznú szervezetek, szövetségek) a beszámolójukat kizárólag elektronikus úton nyújthatják be.
Azok a szervezetek, amelyeknek mérleg fő összege eléri az 5 miliő forintot csak elektronikusan nyújthatják be a beszámolót.
Azok a szervezetek, melyek nincsenek elektronikus útra kötelezve, választásuk szerint elektronikusan vagy papír alapon is eljárhatnak.
Gyakori hiba az e-mail-ben való beszámoló megküldés, amely nem felel meg hatályos jogszabályoknak, az így érkező beszámolót az OBH-nak nem áll módjában közzétenni.
“Űrlapkényszer”
A beszámolók kizárólag az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által rendszeresített űrlapok legfrissebb közzétett verzióján nyújthatók be, melyek kitöltéséhez Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program szükséges.
A 2024. évről szóló beszámolók benyújtásához szükséges űrlapok:
- PK-1041 Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
- PK-1042 A kettős könyvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója és közhasznúsági melléklete
- PK-1043 A kettős könyvitelt vezető egyéb szervezet éves beszámolója és közhasznúsági melléklete
A PK-1043 űrlap a Számiteli törvény szerinti éves beszámoló, amelyet akkor köteles készíteni a szervezet, ha két egymást követő üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő három mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladja az alábbi határértékeket:
- a mérlegfőösszeg az 1200 millió forintot,
- az alaptevékenységből, valamint a vállalkozási tevékenységből származó éves (ár)bevételének együttes összege a 2400 millió forintot,
- az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma az 50 főt.
Figyelem! változott a 479/2016 Korm rendelet 8 § (3) bekezdése. Változnak azok a mutatók, amelyek teljesülése esetén éves beszámolót kell majd készteni a szervezetnek. De az új szabályt először a 2025. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni:
Éves beszámolót köteles készíteni a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet, ha két egymást követő üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő három mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladja az alábbi határértékeket:
- a mérlegfőösszeg a 2000 millió forintot,
- az alaptevékenységből, valamint a vállalkozási tevékenységből származó éves bevételének együttes összege a 4000 millió forintot,
- az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma az 50 főt.
Ha nem érhető el bírosag,hu oldalon a szervezet 2023. évről szóló beszámolója, akkor egy éven belül, azaz 2024. május 31-ig lehet szankció nélkül pótolni a beszámoló letétbe helyezését. A 2023. évre vonatkozó számviteli beszámoló űrlapok:
- PK-941 Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
- PK-942 A kettős könyvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója és közhasznúsági melléklete
- PK-943 A kettős könyvitelt vezető egyéb szervezet éves beszámolója és közhasznúsági melléklete
A beszámoló űrlapok telepítése az ÁNYK programba
A beszámoló űrlapok és a részletes kitöltési útmutatók az OBH oldalán érhetők el közvetlenül:
https://birosag.hu/eljarasok-nyomtatvanyai/civil-eljarasok-urlapjai/civil-beszamolok
A magyarorszag.hu oldalon a Bíróság>> Civil beszámolók menüpontban található hivatkozások szintén az OBH oldalán található űrlapokhoz vezetnek.
A beszámoló űrlapok már nem telepíthetők az ÁNYK keretprogramban (a Szerviz menüben) közvetlenül.
Az ÁNYK űrlapok (.jar kiterjesztésű fájlok) csak a böngésző alkalmazásokon keresztül tölthetők le. A letöltött fájlokra kattintva települnek az ÁNYK alkalmazásba.
Könyvviteli szolgáltató megbízása
A szervezet akkor köteles mérlegképes könyvelői szakképesítéssel és a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel rendelkező személyt megbízni vagy alkalmazni a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányítására, vezetésére és a beszámoló elkészítésére, ha az éves (éves szintre átszámított) bevétele a tárgyévet megelőző két üzleti év átlagában, ennek hiányában az üzleti évben várhatóan meghaladja a 20 millió forintot.
A mérlegképes könyvelői szakképesítés alatt:
- az okleveles könyvvizsgálói szakképesítést
- mérlegképes könyvelői szakképesítést,
- a mérlegképes könyvelői szakképesítéssel egyenértékű szakképesítést
- A tevékenység ellátására jogosító engedéllyel rendelkező szakképzett könyvelőket a Pénzügyminisztérium adatbázisában lehet megtalálni:
https://penzugyiszakkepzes.kormany.hu/nevjegyzek-konyvviteli-szolgaltatast-vegzok
Az is szabályos, ha az arra kötelezett szervezet olyan céget bíz meg a beszámoló elkészítésével, a könyvelésnek irányításával, amelyik a megfelelő végzettséggel és engedéllyel rendelkező személyt alkalmaz.
A beszámoló elfogadása
A beszámolót és közhasznúsági mellékletet a vonatkozó jogszabályok szerint egyesületek esetében a közgyűlésnek (küldöttgyűlésnek), alapítványok esetében a kuratóriumnak kell elfogadnia. Az elfogadott beszámolót pedig az Országos Bírósági Hivatal felé kell megküldeni. Gyakori hiba, hogy a szervezet a közgyűlés vagy a kuratórium jóváhagyása nélkül helyezi letétbe a beszámolót. A beszámoló űrlaphoz ugyan nem kötelező csatolni a beszámolót elfogadó ülés/határozathozatal jegyzőkönyvét, illetve a döntést. Az ÁSZ azonban az ellenőrzés során bekéri ezt a jegyzőkönyvet is.
A beszámoló aláírása
A Sztv. előírása értelmében a beszámolót a képviseletre jogosult személynek alá kell írnia a hely és a keltezés feltüntetése mellett. (Sztv. 20. § (6) bekezdés, 99. § (5) bekezdés) A civil szervezet vezetője az aláírással vállalja a felelősséget a beszámolóban szereplő adatok tekintetében. A beszámoló letétbe helyezése, közzététele nem mentesít az aláírási kötelezettség teljesítése alól. Az OBH-nak megküldött elektronikus űrlap nem tartalmazza a szervezet képviselőjének aláírását, de a szervezetnek rendelkeznie kell aláírt példánnyal, amit Számv. tv. szerint köteles megőrizni.
A beszámolók befogadása az OBH által
A papír alapon megküldött beszámolót az OBH kizárólag eredetiben, keltezéssel ellátva, a tárgyév, illetve az időszak pontos feltüntetésével, valamint a képviselő aláírásával ellátva fogadja el.
Elektronikus megküldés esetén beszámoló közvetlenül:
- a szervezet Cégkapuján
- a képviselő személyes tárhelyén (KÜNY-tárhely)
- vagy a beszámoló benyújtására jogosult meghatalmazott személyes tárhelyén (KÜNY-tárhely)
Cégkapun keresztül történő beküldés
Minden adószámmal rendelkező szervezetnek rendelkeznie kell Cégkapu hozzáféréssel. A Cégkapu kezelését alapesetben a szervezet képviselője végzi. A képviselő van hozzárendelve ennek a szolgáltatásnak a használatához. Az ÁNYK Program „Kapcsolat a Cég/hivatali kapuval” menüből kiindulva a képviselő be tudja küldeni a számviteli beszámolót.
A Cégkapu regisztrációs/adatmódosítás felületén meg lehet adni legfeljebb öt cégkapu megbízottat. Az itt beállított Cégkapu megbízott a szervezet minden ügyében tud intézkedni a szervezet nevében. A Cégkapu megbízott külön meghatalmazás nélkül tudja benyújtani a számviteli beszámolót az ÁNYK Program „Kapcsolat a Cég/hivatali kapuval” menüből.
A Cégkapu tárhely kezelésével gyakorlatilag korlátlan számú Cégkapu ügykezelőt lehet megbízni. A tarhely.gov.hu oldalon a beállítások menüben lehet az ügykezelőt hozzáadni a Cégkapuhoz. A Cégkapu ügykezelő kaphat általános vagy korlátozott jogot a tárhely kezeléséhez. A Cégkapu ügykezelő, ha van jogosultsága, akkor külön meghatalmazás nélkül tudja benyújtani a számviteli beszámolót az ÁNYK Program „Kapcsolat a Cég/hivatali kapuval” menüből.
Annak, aki képviselőként, Cégkapu megbízottként, vagy Cégkapu ügykezelőként nyújtja be a beszámolót, rendelkeznie kell Ügyfélkapu+ azonosítóval vagy DÁP mobil alkalmazással.
Beküldés a meghatalmazott személyes tárhelyén keresztül
Ha nem a szervezet Cégkapuján, illetve a képviselő személyes tárhelyén keresztül kerül a beszámoló benyújtásra, a jogosultságot meghatalmazás csatolásával igazolni szükséges.
A meghatalmazását teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, formai követelménye nincs. A pdf formátumba átalakított meghatalmazást minden egyes beszámolóhoz csatolni kell, de ez lehet ugyanaz a korábban készített meghatalmazás, amely általános és visszavonásig érvényes.
A meghatalmazáshoz szerkeszthető okirat sablon az alábbi oldalon érhető el: https://birosag.hu/eljarasok-nyomtatvanyai/civil-eljarasok-urlapjai/civil-beszamolok
A beszámolóhoz csatolandó mellékletek
Könyvvizsgálói jelentés
Amennyiben kötelezett rá a szervezet a könyvvizsgálói jelentést csatolni kell.
A 479/2016 Korm rendelet 16 § szerint kötelező a könyvvizsgálat:
- annál a civil szervezetnél, amelynél az éves (éves szintre átszámított) bevétel az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában, ennek hiányában a tárgyévi várható bevétel a 300 millió forintot meghaladja,
- vagy ha a kötelezettséget jogszabály írja elő (pl. közalapítvány).
- Önkéntesen bármikor lehet könyvvizsgálót választani és könyvvizsgálatot kérni. Kötelező a könyvvizsgálat, ha a szervezet létesítő okirata könyvvizsgálatot írt elő.
Kötelező a könyvvizsgálat pályázatot megvalósító szervezetnél, amennyiben a pályázati kiírásban előírták a projekt kötelező könyvvizsgálatát.
Változott a 479/2016 Korm. rendeletben a kötelező a könyvvizsgálat értékhatára. De az új szabályt először a 2025. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.
16. § (1) Kötelező a könyvvizsgálat annál az egyéb szervezetnél, amelynél az éves (éves szintre átszámított) bevétel az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában meghaladja a 600 millió forintot. Minden olyan esetben, amikor a könyvvizsgálat e rendelet vagy más jogszabály előírásai szerint nem kötelező, az egyéb szervezet dönthet arról, hogy a beszámoló felülvizsgálatával könyvvizsgálót bíz meg.
Kiegészítő melléklet
A 479/2016. (XII.28.) Korm. rendelet 22.§ (1) bekezdése szerint a civil szervezetnek az egyszerűsített éves beszámolójához szükséges a Számviteli törvény szerinti kiegészítő mellékletet is benyújtania. Másként fogalmazva a kettős könyvitelt vezető szervezeteknek kötelező kiegészítő mellékletet is készíteni,
Régebben a beszámoló űrlap része volt a civil törvény által előírt kiegészítő melléklet. A civil törvény (2011.évi CLXXV.tv.) 29.§ (4) szerinti kiegészítő mellékletet a számviteli törvény szerinti kiegásztő mellékletbe kell beépíteni. Ehhez ezt a formát javasoljuk:
kiegészítő melléklet a támogatásokról, adományokról
Meghatalmazás
A beküldő jogosultságának igazolására, akkor van szükség, ha a beszámolót nem a szervezt képviseleti joggal rendelkező tisztségviselője küldi be.
A beszámoló elfogadását igazoló dokumentumok
A jegyzőkönyv, jelenléti ív nem részei a beszámolónak, nem szükséges megküldeni a beszámoló mellékleteként!
A mellékletek csatolása elektronikus beküldés esetén
Könyvvizsgálói jelentés, a szöveges beszmoló, illetve a kiegészítő melléklet típusú csatolmányokhoz csatolt mellékletek megjelenítésre kerülnek, ezért fontos, hogy a melléklet csatolása során a megfelelő csatolmánytípust válasszák ki, mert ennek elmulasztása elutasítási ok lehet.
Az ÁNYK programban az Adatok>>Csatolmányok kezelése>>a csatolmány típusának kiválasztása
Értesítések
Az elektronikus úton beküldött beszámolók esetében az alábbi értesítések érkeznek:
A Központi Rendszertől érkező feladási és letöltési igazolás
Ezek az üzenetek a Tárhely alapbeállítása szerint kiszűrésre kerülnek, azaz nem találhatóak meg a „Beérkezett üzenetek” között és a Tárhelyhez tartozó e-mail címre sem érkezik ezekről értesítés. A „Szűrés” beállításával tudja ezeket az üzeneteket megtekinteni úgy, hogy a „Kivéve rendszerüzenetek” elől kiveszi a pipát:
Ha nem érkezik meg pár percen belül a Feladási és Letöltési igazolás, akkor érdemes a beszámolót ismételten elküldeni (előtte mindenképpen javasolt ellenőrizni, hogy nem került-e az igazolás a szűrt dokumentumok közé, illetve nem áll-e fenn a kézbesítést befolyásoló központi üzemzavar, amelyről a birosag.hu – Rendkívüli hírek oldalon ad tájékoztatást az OBH).
Az Országos Bírósági Hivataltól érkező érdemi válasz
Szabályszerű benyújtás esetén „Igazolás” dokumentum, nem szabályszerű benyújtás esetén „Elutasítás”, amelyben a hiba pontos megjelölésével hívjuk fel a figyelmet a beszámoló ismételt előterjesztésére.
Az érkező dokumentumot kérjük minden esetben olvassák el!
A NEA és egyéb pályázatok idején többször találkozunk azzal, hogy a szervezet beszámolója nem elérhető az OBH oldalán. Ennek oka lehet, hogy a szervezet ügyvezetője nem olvasta el az OBH elutasító végzését, illetve nem korrigálta a hiányosságát.
A beszámoló beküldése tisztújítás esetén
Gyakori kérdés a beszámoló benyújtása akkor, amikor még az újonnan megválasztott képviselő törvényszék általi bejegyzése folyamatban van. Ebben az esetben a megválasztott képviselő már eljárhat, az ez erre való jogosultságát a megválasztásáról szóló aláírt közgyűlési jegyzőkönyv és a tisztségelfogadó nyilatkozat csatolásával tudják igazolni (a beszámoló nyomtatvány „Meghatalmazás” csatolmánytípusához szükséges csatolni).
OBH Ügyfélszolgálat
A beszámolókkal kapcsolatban felmerült kérdéseikkel kapcsolatban az OBH Ügyfélszolgálati Irodája áll rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken:
email: civilinfo@obh.birosag.hu
telefon: +36 1 354 4165, +36 1 354 4295
A beszámoló közzététele a szervezet honlapján és székhelyén
Ha a civil szervezet saját honlappal rendelkezik, akkor a beszámolót és a közhasznúsági mellékletet a saját honlapján is köteles elhelyezni. Ennek határideje szintén május 31. A szervezet a saját honlapján közzétett adatok folyamatos megtekinthetőségét legalább a közzétételt követő második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig biztosítja. A szervezetnek be kell tartania azokat a szabályokat is, amelyeket a saját létesítő okiratában határoz meg a beszámolónak a szervezet székhelyén történő közzétételével, illetve a beszámoló nyilvánosságával, megtekinthetőségével kapcsolatban meghatár