Megjelent a Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap 2025. évi pályázata
A Magyar Falu Program részeként megjelent Falusi Civil Alap 2025. évi pályázatai. A felhívásokra az 5.000 fő alatti településeken működő egyesületek, alapítványok pályázhatnak. A pályázatok célja a civil közösségi tevékenységek és azok végzéséhez szükséges feltételek támogatása. A civil szervezetek négy pályázati kategória közül választhatják ki a számukra megfelelőt. Falusi Civil Alap idén is a civil szervezetek infrastrukturális hátterének megerősítését álltja előtérbe. A rendelkezésre álló forrás összege 5 milliárd Ft.
Kik pályázhatnak?
A pályázati felhívásra a 2024. december 31. előtt nyilvántartásba vett egyesületek (beleértve a civil törvény meghatározása szerinti szövetségeket is) és alapítványok pályázhatnak. A 2024-ben alakult szervezetek akkor tudnak pályázni, ha elfogadják és letétbe helyezik a 2024. évről szóló számviteli beszámolójukat. A korábban létesült szervezetek esetében a 2023. évi számviteli beszámolónak kell elérhetőnek lennie az OBH által vezetett birosag.hu oldalon. E szervezeteknek nyilatkozni kell arról, hogy a 2024. évben folyamatosan működtek.
Mikor kell megvalósítani a projekteket?
A támogatott projektek megvalósítási időszaka 2025. január 1. – 2026. december 31. Az ebben az időszakban keletkező költségeket lehet elszámolni.
Mire lehet pályázni?
Négy kategória közül választhatnak a pályázók. Az ingatlanbeszerzés keretében ingatlanvásárlására és az 1/1 tulajdonosi viszony eléréséhez szükséges tulajdonrész szerzésre van lehetőség. Ez az ingatlanberuházási, felújítási támogatásra szolgáló kategória támogatja továbbá a szervezet saját tulajdonban álló, vagy az önkormányzattól, egyházi jogi személytől tartós használatba kapott ingatlanok felújítását. A gépjármű beszerzésre irányuló felhívás változott a korábbi évekhez képest. A közösség számára hasznos és racionálisan üzemeltethető járművek beszerzésére van lehetőség. A korábbi évekhez hasonló módon lehet támogatást igényelni az eszközbeszerzést és a programszervezést támogató kategóriákban.
A pályázat benyújtásának legkorábbi időpontja:
- február 17. 10 óra 00 perc
A pályázat benyújtásának legkésőbbi időpontja:
- március 19. 14 óra 00 perc
Pályázati kategóriák és támogatható tevékenységek
- Civil szervezetek ingatlanberuházási, -felújítási támogatása (FCA-KP–1–2025/1)
A pályázati kategórián igényelhető összeg: 7.000.000 Ft
A támogatható tevékenységek:
- Civil szervezet ingatlan vásárlása;
- Civil szervezet tulajdonában lévő ingatlan felújítása;
- Civil szervezet használatában lévő, helyi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan
felújításának támogatása, melynek feltétele a civil szervezet és a helyi önkormányzat
között legalább a fenntartási időszakra szóló (5 éves), ingyenes használatról szóló
előzetes megállapodás megléte; - Civil szervezet használatában lévő, egyházi jogi személy tulajdonában lévő ingatlan
felújításának támogatása, melynek feltétele a civil szervezet és az egyházi jogi személy
között legalább a fenntartási időszakra szóló (5 éves), ingyenes használatról szóló
előzetes megállapodás megléte.
Az a pályázó, aki a 2020. évi, a 2021. évi, a 2022. évi vagy a 2023. évi Falusi Civil Alap terhére nyújtott támogatás keretében ingatlant vásárolt, a 2025. évi Falusi Civil Alap terhére ingatlanvásárlásra nem nyújthat be pályázatot. Ingatlanfelújítási támogatás igénylésére ebben az esetben is van lehetőség.
- Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása (FCA-KP–1–2025/2)
A pályázati kategórián igényelhető összeg: 7.000.000 Ft
A támogatható tevekénységek
Gépjárműbeszerzéssel kapcsolatos támogatás: a pályázatban (projekttervben) megfogalmazott megvalósítani kívánt cél eléréséhez szükséges és indokolt új vagy használt gépjármű beszerzése, gépjármű karbantartása, felújítása, alkatrész beszerzése az alábbi feltételekkel
- Új vagy használt gépjármű esetében legfeljebb az alábbi műszaki paraméterekkel rendelkező gépjármű beszerzéséhez igényelhető támogatás:
- személygépkocsi (M1 járműkategória) esetén 5 vagy több személy szállítására alkalmas, legfeljebb 110 KW (150 LE) teljesítmény;
- Tehergépkocsi (N1 járműkategória) esetén legfeljebb 3 500 kg össztömegű, legfeljebb 147 KW (200 LE) teljesítmény;
- Használt gépjármű beszerzése esetén legfeljebb 10 éves, regisztrált, érvényes műszaki vizsgával rendelkező gépjármű vásárlása támogatható, az adott gépjármű EUROTAX katalógusban szereplő, igazságügyi műszaki szakértő vagy műszaki szakértői iroda által igazolt, vagy a forgalmi érték meghatározásról szóló igazolásban szereplő árához képest legfeljebb + 20%-os mértékig. A részletes szabályokat az Útmutató tartalmazza.
Az a pályázó, aki a 2020. évi, a 2021. évi, a 2022. évi vagy a 2023. Falusi Civil Alap terhére gépjárműbeszerzésre irányuló támogatásban részesült, a 2025. évi Falusi Civil Alap Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása kategóriában nem nyújthat be pályázatot!
- Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása (FCA-KP–1–2025/3)A pályázati kategórián igényelhető összeg:000.000 Ft
A támogatható tevekénységek:
Meglévő jármű karbantartása, felújítása, alkatrész beszerzése;
- Gépjárműnek nem minősülő új jármű beszerzése (pl. elektromos roller, elektromos kerékpár, lassú jármű, fűnyíró traktor, mezőgazdasági vontató/traktor);
- Mobilgarázs beszerzése;
- Eszközbeszerzés.
- Civil szervezetek programszervezési támogatása (FCA-KP–1–2025/4)
A pályázati kategórián igényelhető összeg: 2.000.000 Ft
A támogatható tevékenységek:
- A helyi közösség életét meghatározó, értékmegőrző, értékteremtő, a pályázó által
szervezett programok előkészítése, megvalósítása. - A programokhoz kapcsolódó költségek támogatása.
Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében és kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.
Pályázat felhívás és útmutató a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján: itt