Civil hírek, közlemények

Pódium beszélgetés civileket érintő fejlesztési lehetőségekről

Az ERKE – Civil Központ 2025. február 05-én kötetlen hangvételű találkozót szervezett. Az esemény a Civilek Napjához (február 1.) kapcsolódott. A Civilek Napján a polgárok önszerveződése, valamint a civil szervezetek emberek és a társadalom felé végzett szolgálata előtt tisztelgünk. Ezért a találkozón is olyan témákkal foglalkoztunk, amelyek befolyásolják a vármegyében működő civil közösségek szerepvállalását.

A rendezvény keretében zajlott pódiumbeszélgetésre három beszélgetőtársat kértünk fel.  Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát Matiscsák Éva alpolgármester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt Dr. Menyhárt Szabolcs főigazgató, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzatot Dankó Dénes, alelnök képviselte.

Miskolcon az önkormányzati választások eredményeként teljesen új összetételű képviselő testület és városvezetés állt fel. Ennek nyomán a Polgármesteri Hivatalban is változások történetek. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy a résztvevők megismerjék a Polgármesteri Hivatal új civil referensét Reiman Zoltánt.  Az új referens első munkája a Kocsonyafesztiválon megjelenő civil szervezetek megkeresése volt. A 2021-2027 közötti ciklusban a város nagyjából 32 milliárd Ft területfejlesztési forrás felhasználására jogosult a TOP PLUSZ-ból. A civil szervezetek leginkább a társadalmi felzárkózás, a szociális ügy, egészségfejlesztés, közösségfejlesztés területén megvalósuló, „fenntartható humán fejlesztési” projektekhez tudnak kapcsolódni. Matiscsák Éva alpolgármester elmondta, hogy már felálltak azok a munkacsoportok, amelyek feladata a fenntartható humánfejlesztési projektek előkészítése. A projekteket március végéig kell benyújtani. Miskolc az egyedüli város, ahol a TOP PLUSZ városfejlesztési pályázat keretében a civil szervezetek önállóan is jogosultak pályázni. A pályázati felhívást közzé teszi az ÖNkormányzat is, illetve jelenleg is elérhető a pályázati portálon: https://www.palyazat.gov.hu/programok/szechenyi-terv-plusz/top-plusz/top-plusz-321-23-mi1/kozlemenyek       

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal munkája sokszor láthatatlan, de megkerülhetetlen a civil szervezetek működése és fejlődése szempontjából. Dr. Menyhárt Szabolcs főigazgató ennek kapcsán kiemelte, hogy a Kormányhivatal nem bonyolítani, hanem megoldani kívánja a polgárok, szervezetek ügyeit. A Kormányhivatalnak kulcsszerepe van a közszolgáltatások digitalizálásában. Elindult az SZJA 1% felajánlások időszaka. Az adózók jelentős része eddig NAV elektronikus felületén rendelkezett az adója 1%-áról. Az egyszerű ügyfélkapus azonosítás megszűnése után az Ügyfélkapu+ hozzáférés vagy a Digitális Állampolgársági Program (DÁP) mobilalkalmazásra lesz szükség a NAV rendelkező felületének használatához. A DÁP-ra a kormányablakokban lehet regisztrálni. Új információt jelentett a résztvevők számára, hogy az SZJA rendelkező nyilatkozatokat papír alapon, zárt borítékban idén a kormányablakokban, járási hivatalokban is le lehet adni.  

Dr. Menyhárt Szabolcs a Digitális Állampolgársági Program mellett szót ejtett arról is, hogy elindul a Versenyképes Járások Program. A vármegyében mind a 16 járás a kedvezményezettek között lesz. A megyeszékhelyet övező Miskolci járás pl. 500 millió Ft forráshoz juthat. Ezeket a források pályázatok útján kerülnek felhasználásra. A járások szintjén kiirt pályázatokra a jelen állás szerint civil szervezetek is pályázhatnak. A Versenyképes Járások Program forrásait a Kormány által meghatározott szempontok szerint lehet felhasználni.  

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a bíróság nyilvántartása szerint 3 758 civil szervezet működik. A nyilvántartásban szerepel még ezeken kívül 176 olyan szervezet, amely valamilyen, a szervezet törléséhez vezető eljárásban érintett. Az országban működő szervezetek 6%-a van a vármegyénkben bejegyezve. Csak Budapesten és Pest megyében találunk több szervezetet. A vármegyében működő szervezeteknek több, mint 95 ezer természetes személy tagja van. Az alkalmi és önkéntes segítők száma meghaladja a 11 ezer főt. Illetve az egyesületek, alapítványok legalább 2 500 főt foglalkoztatnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat munkája közvetetten és közvetett módon is befolyásolja a vármegyében működő szervezetek lehetőségeit. Dankó Dénes a Közgyűlés civil kapcsolatokért is felelős alelnöke elmondta, hogy a Vármegyei Önkormányzat elsődlegesen területfejlesztési feladatokat lát el. Stratégiai döntések és a helyi projektek kiválasztása által is hatása van arra, hogy milyen fejlesztések valósulnak meg a vármegyében. A Vármegyei Önkormányzat emellett projektet is vezet, amelyekben társadalmi partnerként, célcsoportként megjelennek a civil szervezetek. A vármegyei foglalkoztatási paktum elsősorban a hátrányos helyzetűek és inaktívak munkaerő-piaci részvételét segíti. A paktum keretében a foglalkoztatóknak nyújtott szakmai és anyagi támogatások a nonprofit szervezetek felé is nyitottak.

A Vármegyei Önkormányzata konzorciumban a BORA 94 Nonprofit Kft.-vel és a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetével valósítja meg a Humán fejlesztési programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében című programot. A projekt részeként hátrányos helyzetű csoportok javára szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz kapcsolódó szemléletformálást; valamint közösségi programokat biztosítanak a társadalmi befogadás, társadalmi kohézió és identitás erősítése érdekében.  Mind a szociális, egészségfejlesztési, mind pedig a kulturális programelemek megvalósítása érinti a civil szektort is. A vármegyei szintű szemléletformáló és közösségfejlesztő projekt 2025-ben fog igazán kibontakozni. Az alelnök e programon belül kiemelte az időseknek szervezett, a kisebb településeken szervezett színházi előadásokat, a megyei értékeket bemutató utazó kiállítást. Dankó Dénes jelezte továbbá, hogy várhatóan 5 civil szervezet kap lehetőséget arra, hogy kisfilmben mutassa be a munkáját.

Még nincs elfogadott költségvetése Vármegyei Önkormányzatnak. De várható, hogy a Közgyűlés 3 millió Ft-ról 5 millióra emeli majd a közgyűlés elnöke által elosztható támogatási keretet. Az Önkormányzat idén is át fogja adni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díjat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Példakép Díjat is.  Ezekre is várják a polgárok és civil közösségek által küldött jelöléseket is az elnok@hivatal.baz.hu címen. 

Skip to content
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status