Több, mint kétmillió forint értékű támogatás a „Civil Udvar” civil-üzleti verseny résztvevőinek
A Civil Udvar címmel szervezett civil-üzleti találkozót az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ és a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület. A rendezvényhez kapcsolódó üzleti versenyen négy civil szervezet mutatta be a turisztikai és vendéglátó cégek irányában értékesíteni kívánt termékét, szolgáltatását. A bemutatók és a zsűri által feltett kérdések alapján az Észak-Keleti Átjáró Egyesület nyerte el a verseny százezer forint értékű díját. A közönségdíjat a Csernelyi Derelyések Hagyományőrző Egyesületének képviselője vehette át. A legnagyobb meglepetést Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár okozta, aki valamennyi versenyző szervezet számára ötszáz-ötszázezer forint egyedi támogatást ajánlott fel a bemutatott termékek, szolgáltatások fejlesztésére.
Az ERKE Civil Központ és Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület 2024. szeptember 13-án rendezte meg a Civil Udvar című üzleti-civil találkozót. A rendezvény azt a célt szolgálta, hogy jöjjenek létre üzleti jellegű együttműködések a civil szervezetek és a turizmus, vendéglátás területén tevékenykedő vállalkozások között. A civil szervezetek működése kiszámíthatóbbá válik a gazdálkodási tevékenységeik építése által. A vállalkozások pedig a reális érdekeik mentén léphetnek előre – a jogszabályok és pályázatok által elvárt – környezeti és társadalmi fenntarthatóság területén.
A „Civil Udvar” rendezvényhez kapcsolódóan egy versenyt is hirdettünk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében székhellyel rendelkező szervezetek részére. A versenyen konkrét termékkel, termékcsoporttal, szolgáltatással, illetve megvalósulás fázisában álló innovációs ötlettel (együtt: termékekkel) lehetett részt venni. Azon szervezetek jelentkezését vártuk, amelyek terméke a turizmus, vendéglátás területén hasznosul és/vagy az e területeken dolgozó szereplőket erősíti.
A verseny döntőjébe négy csapat jutott be, A szervezetek 5-5 perc időkeretben tarthattak bemutatót a zsűri és a közönség előtt. A zsűri tagjai Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Dr. Ignácz Dávid Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője, Kisgergely Zsolt a Kisgergely cukrászdák tulajdonosa, Oszlánczi Réka a Creppy Palacsinta Ház tulajdonosa, Magyar László a Renomé Café & Bistro vezetője voltak. A prezentációk alapján a zsűri kérdéseket tett fel a szervezeteknek, a bemutatott termékek tartalmáról, piaci és egyéb értékéről. De nem csak kérdeztek, hanem hasznos tanácsokat is adtak a versenyzőknek. Leginkább ezek a tanácsok mutatták meg a versenybe nevezett termékekben, szolgálatásokban rejlő lehetőségeket.
Négy szervezet mutatta be termékét. Az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület az általa megjelentetett Helytörténeti magazint mutatta be, amelynek írása és terjesztése is határon átnyúló módon történik. A Csernelyi Derelyések Hagyományőrző Egyesülete a csernelyi Derelyés Házhoz, a védjegy oltalom alatt álló krumpli töltelékes derelye készítéséhez, illetve a Derelye Fesztiválhoz kapcsolódó csapatépítési lehetőségeket ajánlotta fel. A Kilián Észak Közösség Egyesület a megszokottól eltérő helyszínen, nagyvárosi környezetben, a Kilián lakótelepen kínál „team building és rekreációs lehetőségeket”. Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület a városi sétákkal, a kama-játékkal és a „Célvárosi divat kollekcióval mutatkozott be.
A bemutatók és a zsűri által feltett kérdések alapján az Észak-Keleti Átjáró Egyesület nyerte el a verseny százezer forint értékű díját. A húszezer forint értékű közönségdíjat a Csernelyi Derelyések Hagyományőrző Egyesületének képviselője vehette át. Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár valamennyi versenyző szervezet számára ötszáz-ötszázezer forint egyedi támogatást ajánlott fel a bemutatott termékek, szolgáltatások fejlesztésére.