Kiemelt ügyek

Kitüntették a Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesületet

A Vármegye Napja alkalmából díjazták a példaértékű tevékenységet végzőket.  Idén a Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesületet nyerte el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Civil Közösségeiért díjat.

Ez a kitüntetés azoknak a vármegyében tevékenykedő vagy egyéb módon munkásságukkal a vármegyéhez kötődő civil szervezetek, civil jellegű nonprofit gazdasági társaságok, civil közösségek részére adományozható, amelyek huzamosabb ideje kiemelkedő tevékenységet fejtenek ki. A díj odaítélésénél meghatározó szempont, hogy a Zsúdel Gáborné által vezetett közösség nem csak saját szűkebb környezetét építi. Az egyesület eredményes, széleskörű együttműködést alakított ki a vármegyében tevékenykedő más civil közösségekkel is. Ennek példája volt az is, hogy a szervezet 2023 tavaszán civil tájékoztató rendezvényt szervezett, illetve idén májusban részt vett az ERKE Civil központ által szervezett megyei civil napon is.

Gratulálunk az elismeréshez!

Szintén gratulálunk mindazoknak, akik idén a Vármegyei Önkormányzat elismerésben részesültek:

Példakép Díj: Tóth Anna

Civil Közösségeiért Díj: Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület

  1. Kincseink Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíj
  • agrár és élelmiszer szakterületi kategória: Trizsi Ízek kézműves lekvárok, szörpök és desszertek, valamint az abaúji lábatlan tyúk gasztronómiai különlegesség.
  • kulturális örökség szakterületi kategória: Cigándi Szőttes és a Bodrogközi Múzeumporta
  • ipari és műszaki megoldások szakterület kategóriában: a gönci Hordó.

Elnöki elismerő oklevélben részesült: Erdélyi Andrásné Szemán Ágnes, Götli Józsefné Fejes Zsuzsanna.

 

 

 

Skip to content
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status