Civil hírek, közleményekPályázatok

Logó és szlogenpályázat

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ logó és szlogen pályázatot hirdet. Erre 2023. szeptember 20-ig várjuk az alkotásokat.  Olyan terveket várunk, amelyek kifejezik, hogy a civil szerveződések (civil társaságok, egyesületek és alapítványok) jobbá teszik az életünket és a világunkat. A logót és a szlogent a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye civil közösségeit népszerűsítő, támogató események, kampányok során fogjuk felhasználni (pl. civil advent, a civilek napja, személyi jövedelemadó civil 1% felajánlás kampány stb.). A győztest közönségszavazás alapján hirdetünk. A díj 150 ezer Ft értékű tárgyjutalom vagy vásárlási utalvány lesz.  

Biztos találkoztál már valamilyen civil közösség, egyesület, alapítvány munkájával. Bár lehet, hogy épp akkor nem is figyeltél rá, hogy ki szervezte azt a rendezvényt, programot, amin jól érezted magad. Lehet, hogy akkor éppen nem is tudtad pontosan, hogy ki nyújtott segítséget, ki állt ki melletted. De az is lehet, hogy te éppen annak a 92 ezer tagnak az egyike vagy, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tevékenykedő egyesületeket alkotják. Lehet, hogy egy civil szervezetben találkozol a társaiddal, sportolsz, zenélsz, törődsz másokkal, véded a biztonságot, a klímát, környezetet, az állatokat stb. Esetleg a te segítséged is hozzájárul ahhoz, hogy a rászorulók, az iskolák, kórházak, szociális, kulturális és egyéb intézmények, kezdeményezések évente 2,7 milliárd Ft értékű támogatásban, adományban részesüljenek. 

Most keresünk egy logót és egy szlogent

Olyan terveket várunk, amelyek kifejezik, hogy a civil szerveződések (civil társaságok, egyesületek és alapítványok) jobbá teszik az életünket és a világunkat. A logót és a szlogent a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye civil közösségeit népszerűsítő, támogató események, kampányok során fogjuk felhasználni (pl. civil advent, a civilek napja, személyi jövedelemadó civil 1% felajánlás kampány stb.).

Kik pályázhatnak? 

A pályázhatnak egyének vagy csapatok is. Egy pályázó legfeljebb 3 tervet nyújthat be. Ha több pályázatot nyújt be mindegyikhez külön-külön kell kitölteni a pályázati adatlapot és a szükséges nyilatkozatot.   

A pályaművek benyújtásának határideje:

A pályamunkákat 2023. 09. 20-án 24.00 óráig várjuk.

Mit lehet nyerni?

A közönség szavazatok alapján megállapított nyertes logó és szlogen alkotóját (alkotóit összesen) 150 000 Ft értékű tárgyjutalomban (vagy vásárlási utalványban) részesítjük. 

Mikor lesznek láthatók a pályamunkák? Hogyan lehet rájuk szavazni?

Beérkező pályamunkákat a „Kapuzörgető” Megyei Civil Nap keretében 2023. szeptember 23-án Miskolcon, Művészetek Háza Csengey-kertben mutatjuk be. Ezt követően az alkotások megtekinthetők lesznek az erke.hu, illetve https://www.borsodicivil.hu/ honlapról elérhető online felületen. A rendezvényen, valamint az online felületen keresztül lesz lehetőség a közönség szavazatok leadására. A közönségszavazás szeptember 23-án indul és október 24-én zárul.  

A díj átadására előre láthatóan 2023. november 8-án kerül sor.

További részletek elérhetők a pályázat honlapján:  https://www.borsodicivil.hu/ 

Skip to content
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status