Egyéb kategória

FÓKUSZBAN: A HATÁRON TÚLI FIATALOK ÖNKÉNTESSÉGE

Megjelent az Önkéntes Szemle 2023. évi második száma.  Az új szám vezető témája a felvidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai önkéntesek és önkéntesség bemutatása.
A folyóirat új számának elméleti tanulmányai hiánypótlónak tekinthetőek, hiszen a kisebbségben élő, 15-29 éves magyar fiatalok önkéntes tevékenységét kívánják bemutatni, az önkéntessé válás befolyásoló tényezőit, az önkéntesek megszólítását, kiválasztását és foglalkoztatását, az önkéntes-menedzsmenti munkával elérhető és kiaknázható erőforrásokat. Ebbe a körbe illeszkedik a szlovákiai magyar önkéntességgel és civil aktivitással foglalkozó tanulmány is. 
Esettanulmányokon keresztül kapunk betekintést az erdélyi önkéntességbe, az ukrajnai és a kárpátaljai önkéntesek munkájának kiemelt területeibe. A recenziókból képet kaphatunk az Önkéntesség Magyarországi Éve alkalmából megrendezett konferencián elhangzott előadásokról és az epizodikus önkéntesek jellemzőiről. ÖNKÉNTES SZEMLE 2023. évi. 2. száma

A Civil Közösségi Szolgáltató Központok hálózata is kiemelt feladatának tekinti az önkéntességgel kapcsolatos képzések, rendezvények szervezését, a civil szervezeteknél végzett önkéntes segítő munka, közérdekű önkéntes tevékenység népszerűsítését a középiskolás korosztálytól kezdve az egyetemi hallgatókon át a klasszikus civil szervezetek, alapítványok, egyesületek köréig. Kérjük, hogy a téma iránt érdeklődők friss információkért keressék a civil központ munkatársait! 

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status