Megjelent a „Közös Értékeink Program” első pályázati felhívása.
Megjelent a „Közös Értékeink Program” első pályázati felhívása. A „Közös Értékeink Programot” az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány, illetve a Közösségfejlesztők Egyesülete által alkotott konzorcium valósítja meg. A pénzügyi támogatást és szakmai támogatást nyújtó kezdeményezést az Európai bizottság Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek programja (az angol rövidítése szerint a CERV Program) támogatja. A most megjelent pályázat az EU alapszerződésben és az Alapjogi Kartában rögzített emberi és polgári jogok és a jogállami elvek érvényesülését szolgálja. A most megjelent felhívás keretében két kategóriában nyújthatnak be pályázatot a civil szervezetek.
A “Partnerségben – országos és regionális pályázatok” (A. kategória) keretében elsősorban nagyobb, országos civil szervezetek pályázhatnak, amelyek kisebb, vidéki szervezetekkel és állampolgári kezdeményezésekkel működnének együtt. Ebben a kategóriában legfeljebb 60 000 euró támogatásra lehet pályázni.
A “Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” (B. kategória) keretében elsősorban olyan, Budapesten kívül működő kisebb és közepes méretű civil szervezetek kaphatnak támogatást, amelyek már most is a programban meghatározott értékekhez kapcsolódó tevékenységeket végeznek, vagy ilyenek indítását tervezik. E kategóriában legfeljebb 20 000 euró támogatásra lehet pályázni.
A Közös Értékeink Program első pályázati kiírása itt érhető el: https://kozosertekeink.hu/
A pályázat beadásának határideje: 2023. március 20. (14.00 óra)
Az Európai Bizottság 2021-ben indította el a CERV programot. A CERV módot ad olyan támogatási programok megvalósítására, amelyekben a nemzeti és európai kormányzati szereplők helyett ngo-k feladata, hogy pénzbeli és szakmai támogatást nyújtsanak a kisebb civil közösségek, szervezetek számára. A CERV program több ágat, több pályázati lehetőséget ölel fel. Az Ökotárs Alapítvány és partnerei által gondozott „Közös Értéké Program” nyílt pályázat útján nyert támogatást a CERV Program „Európai értékek” ágából. A CERV Program nem nevezi meg Magyarországot és Lengyelországot, de egyértelműen ezekben az országokban szeretne leginkább szemléletváltást elérni a pályázati támogatások és egyéb eszközök használata által.
A Közös Értékek Programot azon szervezetek figyelmébe ajánljuk, amelyek azonosulnak, azonosulni szeretnének az Európai Unió által képviselt alapjogi és jogállami értékekkel.