Civil hírek, közleményekKiemelt ügyekVeszélyhelyzet

Megszűnnek a járvány miatt elrendelt korlátozások

A Veszélyhelyzet ideje

Az Országgyűlés 2022. június 1-ig hosszabbította meg a veszélyhelyzetet. Ezen időszak alatt a kormány olyan rendeleteket is alkothat, amellyel felfüggesztheti egyes törvények alkalmazását, eltérhet a törvényi rendelkezésektől, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

A rendezvények, események szervezésére vonatkozó hatályos szabályok 

A koronavírus-világjárvány elleni egyes védelmi intézkedések megszüntetéséről szóló 77/2022. (III. 4.) Korm. rendelet alapján 2022. március 7-től megszűnnek a rendezvények szervezésére vonatkozó korlátozások. A civil szervezetek ismét a létszámtól és a helyszíntől függetlenül tarthatják meg gyűléseiket és programjaikat. A zárt térben tartott közgyűlések, ülések, programok során nincs szükség a védettség igazolására és nem kötelező a maszkviselés sem.

A veszélyhelyzet június 1-ig fennmarad.  Ezért a rendezvényekre és a maszkviselésre vonatkozó korlátozások feloldása mellett is hatályban maradnak az 502/2020 Korm rendelet civil szervezetek működését is érintő szabályai.  Változatlanul lehet például elektronikus eszközök használata mellett ülést, illetve a nem közhasznú jogállású szervetek döntéshozó szervei ülés tartása nélkül is hozhatnak határozatot.

Az egyesületeket érintő részletes szabályok elérhetők: itt

Az alapítványokat érintő részletes szabályok elérhetők: itt

Skip to content
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status