Kiemelt ügyekPályázatok

Idén először: megjelent a Városi Civil Alap pályázat!

Első alkalommal jelenik meg az 5.000 főnél népesebb településeken működő civil szervezeteknek szóló Városi Civil Alap pályázat.  A Magyar Falu Program keretében eddig az 5 000 fő vagy ez alatti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok kaphattak támogatást.  A jelenleg is elérhető Falusi Civil Alap pályázat sikere alapján, és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány újabb támogatási programot indít, ezúttal az 5000 fő lakosságszám feletti településeken működő civil szervezetek számára. A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére  támogatásban részesülhettek.

A pályázók 5 pályázati kategória közül választhatnak:

  • ingatlanberuházási, felújítási támogatás: a maximálisan igényelhető összeg 8 000 000 Ft.
  • gépjármű-beszerzési támogatás: a maximálisan igényelhető összeg 5 000 000 Ft.
  • eszközbeszerzési támogatás: a maximálisan igényelhető összeg 4 000 000 Ft.
  • programszervezési támogatás: a maximálisan igényelhető összeg 8 000 000 Ft.
  • Civil szervezetek kommunikációs tevékenységének támogatása: a maximálisan igényelhető összeg 15 000 000 Ft.

A pályázatok benyújtásának időpontja: 2021. április 21. 8 óra 00 perc – 2021. május 21. 12 óra 00 perc

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, a Nemzetpolitikai Információs Rendszerben (NIR) keresztül lehet benyújtani. A pályázó szervezeteknek, amelyek ezt még nem tették meg korábban, regisztrálniuk kell a NIR-be. A regisztrálni korábban is lehet, sőt nem is érdemes vele megvárni a pályázat benyújtásának időpontját.

A Civil Közösségi Szolgáltató Központ információs rendezvényekkel és tanácsadó programokkal segíti a pályázókat.

 

Civil szervezetek ingatlanberuházási, -felújítási támogatása (VCA-KP–1–2021/1)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 8.000.000 Ft

A támogatható tevékeységek:

  • Civil szervezet ingatlan-tulajdon szerzése;
  • Civil szervezet tulajdonában lévő ingatlan felújítása
  • Civil szervezet használatában lévő, helyi önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan
    felújításának támogatása, melynek feltétele a civil szervezet és a helyi önkormányzat
    között legalább a fenntartási időszakra szóló (5 éves), ingyenes használatról szóló
    előzetes megállapodás megléte;
  • Civil szervezet használatában lévő, egyházi jogi személy tulajdonában lévő ingatlan
    felújításának támogatása, melynek feltétele a civil szervezet és az egyházi jogi személy
    között legalább a fenntartási időszakra szóló (5 éves), ingyenes használatról szóló
    előzetes megállapodás megléte.

Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása (VCA-KP–1–2021/2)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 5.000.000 Ft

A támogatható tevékeységek:

  • új és használt gépjármű beszerzése,
  • gépjármű karbantartása, felújítása,
  • alkatrész beszerzése

Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása (VCA-KP–1–2021/3)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 4.000.000 Ft

A támogatható tevékeységek:

  • Jármű karbantartása, felújítás, alkatrész beszerzése;
  • Nem gépi meghajtású új jármű beszerzése (pl. kerékpár)
  • Eszközbeszerzés

Civil szervezetek programszervezési támogatása (VCA-KP–1–2021/4)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 8.000.000 Ft

A támogatható tevékeységek:

  • A helyi közösség életét meghatározó, értékmegőrző, értékteremtő, a pályázó által
    szervezett programok előkészítése, megvalósítása;
  • programokhoz kapcsolódó költségek támogatása.

A civil szervezetek kommunikációs tevékenységének támogatása (VCA-KP–1–2021/5)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 15 000 000 Ft.

A támogatható tevékeységek:

  • Kommunikációs tevékenység fejlesztése;
  • Szervezeti arculat kialakítása;
  • A pályázó kommunikációs stratégiájának megvalósítása, különös tekintettel a
    médiamegjelenésekre.

Pályázat felhívás és útmutató a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján:  itt

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status