HírekKapuzörgető ( TOP-6.9.2-16-MI2-2017-00003)

NYITOTT KAPUKAT ZÖRGETNEK – SZOMSZÉDÜNNEP A GYŐRI KAPUBAN

Szomszédünnepre és közbiztonsági napra várták a családokat szombaton a Győri kapuban, a József utcai sportpályán. A rendezvénnyel még erősebbre kívánták fonni a helyi közösségek, baráti társaságok közötti szálakat.
 

A jó szomszédünnepek remek alkalmak a találkozásokra, beszélgetésekre, arra, hogy egymást jobban megismerjük. De nem lenne családi a program, ha a szervezők nem gondoltak volna a gyermekekre. Természetesen nem feledkeztek meg róluk sem: ugrálóvárakkal, madarásszal, kutya- és lovasbemutatókkal, járműparkkal és játszóházakkal kedveskedtek nekik.

Ugyanakkor nagy hangsúlyt kapott a közbiztonság is; most egy helyen bemutatkozhattak a város közbiztonságáért és közrendjéért felelős szervek, így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Miskolci Önkormányzati Rendészet, a polgárőr egyesületek és a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium. Bemutatókat tartottak, bűnmegelőzési tanácsokkal szolgáltak, prevenciós kiadványokat mutattak be, és figyelemfelhívó kisfilmeket vetítettek, de felhívták arra is a figyelmet, hogy melyek a legjellemzőbb bűnelkövetési formák, és hogyan védekezhetünk ezek ellen.

A program délután 1 órakor kezdődött a BioHarmónia Tai Chi Egyesülettel, de ettől az időponttól lehetett részt venni a családi programokon is. Volt még etka jóga, fellépett a KÖDMÖN és a Miskolci Majorette Együttes, és voltak koncertek is: itt volt Mc Martinez, a Generátor zenekar, sőt: este fél 8-tól a Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekar koncertshowjával zárult a szomszédünnep.

A szervezők részéről Lichtenstein Raymond, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) munkatársa, a Kapuzörgetők szakmai vezetője elmondta, igyekeznek mindenkit megnyerni annak a nemes célnak, hogy maguk is vegyék ki a részüket egy-egy program megszervezéséből, lebonyolításából, ezzel mintegy még inkább bevonva őket is a közösségi programokba – láthatóan eredményesen.

 

Palik Zoltán, az ERKE szakmai vezetője ismertette: a Győri kapuban zajló közösségfejlesztő projektjük mellett ellátják a megyében a Civil Információs Centrum feladatokat is; segítik az állampolgárokat abban, hogy civilszervezeteket alapítsanak például.

 

Hollósy András önkormányzati képviselő kiemelte, fontosnak érzik, hogy a Győri kapuban egy olyan programot szervezzenek, már a következő évekre is előre tekintve, ami összeköti a családokat, baráti társaságokat. – Nagy Ákos képviselőtársammal éreztük azt, hogy egy olyan, egész éves programsorozatot tervezzünk meg, ami összehozza a városrészben élőket – hangoztatta.

forrás: MInap 

A cikkhez tartozó képgaléria  (fotó: Mocsári László) elérhető a MINAP oldalán   

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status