Civil Központ eseményekHírekInformációs napok

III. Civil Nap Miskolcon

Idén harmadik alkalommal szervezi meg Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum a „Civil Napot”. A Miskolc Város Ünnepéhez kapcsolódó eseményen résztvevő civil szervezetek síznpadi  produkciókkal, standokkal várják a látogatókat.

Fővédnök: dr. Kiss János alpolgármester

Helyszín: Miskolc Erzsébet tér
Időpont:  2018. május 19-én, szombaton délután 2 – 6 óra között
 
Miskolcon több, mint ezer civil szervezet működik E szervezetek között méretüket, céljaikat, tevékenységüket tekintve jelentős különbségek vannak. Közös vonásuk azonban, hogy annak mértékében tudnak sikeressé válni, amennyire képesek bizalmat építeni az őket befogadó szűkebb és tágabb közösségben. A rendezvényen megjelenő résztvevő szervezeteknek lehetőségük lesz városi szinten, közösen megmutatni magukat. Ugyanakkor egymás és a lakosság visszajelzéseiből lendületet is kapnak a munkájukhoz.
 
A rendezvényen közel hatvan civil szervezet, közösség jelenik meg. A rendezvény látogatói, ha nem is teljes, de átfogó képet kapnak arról a munkáról, amit a szervezetek a Miskolc, illetve a Miskolcon élők javára végeznek. A kavalkád, amelyet ez a civil ünnep kínál, így egyszerre kínál kikapcsolódási, tájékozódási lehetőséget, vagy konkrét segítséget a résztvevőknek.

Skip to content
%d
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status