Érdek-képviseleti Fórumok

Érdekképviseleti fórum

Időpont: 2018. február 21.

Helyszín: Miskolc

Egyesületünk 2018.02.21-én Miskolcon az Új Nemzedék Közösségi Tér épületében szervezte meg érdekképviselti fórumát. A rendezvényen a civil szervezetek képviselői vettek részt. A rendezvény célja volt a civil kormányzat és a civil szervezetek kapcsolatának, párbeszédének építése. Továbbá szintén nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a nemzeti és nem utolsó sorban az európai szakmapolitikai törekvéseket közvetítsük a szervezetek felé. Civil szervezetként közvetlenül is érdekeltek vagyunk a civil szervezetek működési környezetének javításában. Az érdekképviseleti tevékenységünk másik fontos területe, hogy a civil szektor, amely részt vett a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus céljainak, intézkedéseinek tervezésében, a megvalósításban is szerepet kapjon. Komoly várakozásaink vannak azokkal a támogatási programokkal szemben, amelyek eleve feltételezik a különböző szektorok együttműködését, a civil szervezetek részvételét. Így szándékunkban áll a LEADER közösségek, a megyei és helyi foglalkoztatási együttműködések (Paktumok), illetve a Miskolcon megvalósuló Közösség által Irányított Helyi Fejlesztés (CLLD) partnerségeinek támogatása. S fontosnak érezzük a helyi és járási esélyegyenlőségi intézkedésekhez kapcsolódó együttműködések építését is. 

Előadók: Palik Zoltán – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum szakmai vezetője

 

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status