Jótékonysági vásár és játszóház

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Civil Információs Centrum a jótékonysági vásárral szeretné támogatni a Miskolc Városi Diákönkormányzat (továbbiakban DÖK) munkáját. A városunkban tanuló fiatalok az iskolai közösségi szolgálat, illetve a részvételükkel megvalósuló közösségi kezdeményezések révén jelenleg is hozzájárulnak Miskolc épüléséhez. A helyi kötödéseik szilárdsága ugyanakkor meghatározza azt is, hogy milyen lesz városunk jövője, hiszen azok a diákok, fiatalok, akik most lehetőséget kapnak arra, hogy megszervezzék saját képviseletüket, megvalósítsák saját programjaikat nagyobb eséllyel maradnak Miskolcon. 

A jótékonysági vásárt 2017. december 17-én az Angyalváró Termelői Nap keretében tartjuk meg.  A délelőtt 9 órától 13.00 óráig látogatható  eseményen olyan kézműves termékeket vásárolhatnak meg a Termelői Nap látogatói, amelyet a városban működő nyugdíjas klubok tagjai és a diákok közösen készítettek.  A vásár teljes bevételét a Városi Diákönkormányzat kapja meg.

A Termelői Napon Egyesületünk játszóházi programot biztosít az Erzsébet téren található MAB székházban. A játszóházi résztvevők ajándékkísérő kártyákat, lapokat, társasjátékokat, hűtőmágneseket, puzzle.-t készíthetnek.

A kezdeményezés az Esély és Részvétel című (EFOP-1.3.5-16) program keretében valósul meg.

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status