Civil Központ eseményekHírek

MEGHÍVÓ

Az Abaúj Leader Egyesület munkaszervezete az egyesület Civil Tagozata nevében Tájékoztató Fórumot szervez,

Az „Egy csepp a vidékfejlesztés tengeréből” elnevezésű fórumsorozaton belül “Ismerjük meg egymást! – Civil párbeszéd elindítása, együttműködések előkészítésére 2016-ban Abaújban”

 

Sorozatunk alkalmain abaúji civil szervezetek vállalnak házigazdai szerepet abból a célból, hogy egymást megismerve és ezzel a párbeszéd lehetőségét biztosítva, sikeres együttműködéseket alapozzunk meg, melyek szerencsés esetben erőforrások közös használatához való hozzájutásához, megpályázásához is segíthetnek 2017-től /vagy a 2014-2020-as fejlesztési szakaszban.

A mostani alkalmunk során az Abaúj-Hegyközi Civil Szövetség lát bennünket vendégül Fonyban (3893. Fony.Petőfi út 62./Cserealja Ifjúsági szálláshely/)

  1. április 14-én csütörtökön 16.30-tól.

 

Téma: Konstruktív ismerkedés, a jelenlévő civil szervezetek tevékenységi területeink kölcsönös feltérképezése.

A témáról mindig összefoglalót készítünk és küldünk ki utólag minden résztvevőnek, hogy szükség esetén továbbíthassák a részvétel bővítése céljából civil barátaik körében, s így a jövőben azok is bekapcsolódhassanak, akik az adott alkalomra éppen nem tudtak eljönni!
Szép Erdőt, Mezőt, Egészséges Közösséget És Jó Egészséget kívánunk a közös munkához, a szervezők nevében:

 

Nagyné Szunyogh Adrienne, ALE munkaszervezet vezetője,

Bereczky Béla, az ALE elnökség civil képviselője

Sándor Béláné az alkalom civil házigazdája

 

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status