Egyéb kategóriaTanácsadás

Hogy állnak a NEA pályázatok?

A Civil Információs Portálon megjelentek azok az emlékeztetők, amelyek tartalmazzák a NEA kollégiumai által hozott, de véglegesnek korántsem tekinthető pályázati döntéseket. Az emlékeztetőket mi is azzal a figyelmeztetéssel adjuk közre, hogy aki a pályázati kódszáma alapján rá keres a pályázatára az adott kollégium emlékeztetőjében csak egy előzetes tájékoztatást kap a támogatási esélyeiről.

A döntési lista korántsem tekinthető véglegesnek. A támogatási keret eleve kisebb, mint amennyi igény érkezett. Ráadásul a kifogáskezelési eljárások sem zárultak le, így a koráNea logó kérdőjellelbban érvénytelennek ítélt pályázatok is visszakerülhetnek az érvényesek, sőt a nyertesek közé is. A kifogás-kezelési időszak mögött sejtéseink szerint két dolog állhat. Egyrészt a pályázati felhívások több ponton is vitatható tartalommal jelentek meg, a pályázók tájékoztatása is akadozott. Így elképzelhető, hogy jóval több pályázó élt kifogással az érvénytelenség megállapítása kapcsán. Másrészt a kifogáskezelés rendje is változott, többek között kitolódott a kifogáskezelésre rendelkezésre álló idő, illetve abban is bízunk, hogy talán valamelyest méltányosabb is lesz.

Ha a saját számításaink helyesek, akkor június 13-án zárul a kifogáskezelési időszak. Reméljük megéri ennyit várni és a kiírások átgondolatlanságait kezelni fogja a rendszer. Ennél jobban már csak azt várjuk, hogy a nyertesek között legalább olyan arányban legyenek a megyénkben működő szervezetek, mint amilyen arányban a pályázatot benyújtók között megjelennek.

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status