Egyéb kategóriaHírek

Együttműködési megállapodás az Emberi Erőforrások Minisztériumával

A Megállapodás átadásaAz Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében Dr. Deák Imre nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át a civil információs centrum szolgáltatásainak biztosítására irányuló együttműködési megállapodást a heves megyei Egri Norma Alapítványnak, a nógrád megyei Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítványnak, valamint az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesületnek.

Az Egerben 2015. május 21-én megtartott átadó eseményen, illetve az ehhez kapcsolódó háttérbeszélgetésen négy civil szakmai és szakpolitikai terület kapott nagyobb figyelmet. A legfontosabb ezek közül, hogy a civil információs centrumok szolgáltatásainak miként járulhatnak hozzá a civil szektor önbecsülésének, illetve társadalmi, gazdasági elismertségének növeléséhez. A civil törvény hatályba lépése óta eltelt három évben a civil szervezetek átgondolták saját működésüket, tisztában vannak erőforrásaikkal, társadalmi támogatottságukkal. Így jelenleg az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy miként lehet lendületbe hozni az „öntisztulási folyamatba” kissé megfáradt szervezeteket. S egyúttal, miként lehet elérni, hogy a polgárok, a gazdasági és (ön)kormányzati, intézményi szereplők  a teljesítményük, a felkészültségük, közösségi szerepük révén ítéljék meg a civil szervezeteket, s ne pusztán a róluk vagy a nevükben mondott vélemények befolyásolják őket.

A második fontos terület a magyar-külhoni magyar civil kapcsolatok építése. Borsod-Abaúj-Zemplén megye, de Nógrád és Heves megye esetében sem kell külön magyarázni, hogy a magyar-külhoni magyar kapcsolatok építése egészen hétköznapi érdeke a szervezeteknek. A felvidéki magyar szervezetekkel a közös történeti, kulturális örökségen túl összeköt minket az is, hogy nagyon hasonló helyzeteket kell megélnünk, s nagyon hasonló megoldási lehetőségek rajzolódnak ki akár a mindennapi gyakorlatok, akár a fejlesztési, támogatási programok szintjén.

A civil Információs centrumok szolgáltatásai között új elemként jelenik meg a civil

szervezetek közfoglalkoztatásban betöltött szerepének szakmai támogatása. E téren három lehetőséggel kell mélyebben foglalkozni. A Kormányzat a kulturális közfoglalkoztatási program tapasztalatait felhasználva egy civil közfoglalkoztatási programot elindításán dolgozik. A civil közfoglalkoztatási program elindítása után is feladat marad azonban annak segítése, hogy a szervezetek önállóan is megjelenjenek közfoglalkoztatóként, hiszen a jogszabályok erre lehetőséget adnak. S természetesen feladat marad az is, hogy a kulturális területen működő szervezetek ki tudják használni a kulturális közfoglalkoztatási program lehetőségét.

A negyedik a megbeszélés során megjelenő témakör a civil érdekérvényesítés területe volt. Pontosabban annak kérdése, hogy a civil információs centrumoknak mi a felelőssége a tekintetben, hogy a civil szervezetektől hozzájuk befutó információkat, igényeket a Kormányzat, vagy más szereplők irányában továbbítsák.

Skip to content
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status